Nem tudom, hogy ezelőtt milyen régóta nem láttam hasonló, kicsit elvontabb filmet. Hasonló kaliberben, bizarrság szempontjából talán az 1932-es Freakst tudnám emlegetni, aminek az eredeti verziója már nem is létezik, mert akkoriban túl sokkolónak találták ahhoz, hogy kiadják, amit nem csodálok, hiszen számomra még ma is elég para, és mint mondtam, bizarr.

Na de vissza a Gummohoz, aminek a magyar címe Tétova Lelkek. A film az Ohio állam beli Xeniaban játszódik, az Egyesült Államokban, amit 1974-ben egy tornádó majdhogynem elsöpört a Föld színéről. Ez a valóságban is így történt, és a film is ennek a katasztrófának a "leírásával" történik egy gyermek szemszögéből, és egy gyermek szavaival.

A Gummonak nincs igazán története. Legalábbis nem mondhatjuk rá, hogy egységes története van. A filmet apróbb részek váltják, amik más-más emberekről szólnak, majd a film végén ezek a szálak valamelyest összeérnek. Egységes történetünk nincs, főszereplőnk viszont van. Solomon, egy körül-belül 10 éves kisfiú,aki legjobb barátjával a kisvárost járva kóbor macskákra vadászik, hogy aztán eladja őket a helyi élelmiszerbolt vezetőjének, aki aztán továbbadhassa a kínai étteremnek a halott macskákat. Az ő történetüket váltják rövidebb részek a  városi többi lakosáról.

Picit nehéz leírni ezt az egészet, hogy pontosan mit is váltott ki belőlem a film. Egy kicsit megrémültem, hiszen könnyen lehet hogy ez az egész amit a film megmutat, ez a valóság. Könnyen lehet hogy az amerikai kisvárosokban, illetve a nagyvárostól távolabb eső kertesházakkal borított régiókban tényleg ilyen emberek laknak, akik pont ugyanilyen egyszerű és sokszor barbár életet élnek.
Nem tudom, lehetséges, hogy számomra sosem lesz teljesen világos néhány utalás, vagy momentum a filmből, hiszen ehhez lehet hogy amerikainak kellene lennem. Elképzelhető, hogy sok utalást, sok életképet csak úgy érthet meg az ember ha valamelyest közelebb él az adott társadalomhoz, amiről a film szól, mint mi. 
Hiszen ez a film jobban belegondolva csak külvárosi életképek halmaza, amiből megtapasztaljuk, hogy hogy próbálnak meg boldogulni a kissé nehezebb sorsú emberek. Szánjuk őket a kevésbé fejlett intelligenciájuk vagy az életkörülményeik miatt, de valahol legbelül tudjuk, hogy ők valószínúleg így boldogok.