1997-ben születtem, még épphogy a 90-es évek gyermekei közé tartozom, és el nem hiszitek, hogy mennyire büszke vagyok erre. Ha Facebookon kiposztolnak, egy cikket, amit állítólag csak a 90-es években születtek fognak érteni, önbizalommal telve kattintok a posztra, később büszkén konstatálva, hogy a WalkMan, a tazó, és még az a lépcsőn legurítható körökből álló színes izé is megvan.
Ezekhez az emlékekhez természetesen az akkori televíziós kultúra is hozzátartozik, ami esetemben a Cartoon Networkot jelentette, és néha, ha olyan volt a szolgáltató, akkor a Nickelodeont is, de az egy másik cikk lesz.
Ha jól emlékszem, ekkoriban volt az a korszakom, mikor hazatérve az óvodából, később már az iskolából, a tv előtt ülve töltöttem a nap hátralévő részét, miközben a szőnyegen LEGO-ztam és építettem az ultra-epik házakat és autókat. Kívánhatna az ember ennél szebb gyermekkort?
Mint említettem, én körülbelül 2000-ben kezdtem el becsatlakozni a dologba, legalábbis innentől már vannak emlékeim. Ez az év mondhatni egy elég fontos állomás a csatorna életében, ugyanis a meglévők mellett, több új műsort is behoztak, a leghíresebb ezek közül a Samurai Jack, ami annak ellenére hogy új volt, tökéletesen bele tudott illeszkedni az akkor már elterjedt, Ed, Edd, és Eddy, Dexter Laboratóriuma, Pindúr Pandúrok, és a Bátor, a gyáva kutya közé.

Ezek közül, a Samurai Jack már viszonylag naturalisztikusnak számított, még mai szemmel is, így ha jól emlékszem, csak este nyolc órától sugározták, nekem akkoriban ez már majdnem alvásidő volt, de minimum egy fürdésnek már meg kellett lennie. Ennek ellenére sokszor belenéztem, és elég fura szemmel tekintettem rá. Nem mondom, hogy nem tetszett, de nekem akkoriban ez a fajta sztori meg kinézet nagyon elvontnak tűnt.
A másik kissé félelmetes, és zavarba ejtő műsor a Bátor, a gyáva kutya volt, amitől még mostanában is hemzseg az internet, hogy mennyire megijedt tőle tőle mindenki.
Hát, ezt én is alá tudom támasztani. Olyan szintű bizarrság volt abban a sorozatban, hogy nem csodálnám, ha pár 8-10 éves gyerek fejében megfordult volna az öngyilkosság gondolata. A főgonoszok tényleg félelmetesek, gonoszak, és visszataszítóak voltak, akiktől még álmainkban is rettegtünk.

Eljött 2004. Én iskolába mentem, a Cartoon Network pedig arculatot váltott. Megváltozott a logo, és behoztak egy pár új műsort, amivel még nem is lett volna baj, mert ezek között még voltak nagyon jók, de a régi klasszikusokat kezdték levenni a műsorról.
Az új rajzfilmek közül voltak nagyon jók is, mint például a Ben10, amit mára már elrontottak, és a László Tábor, ami pár cserkészfiú kalandjait mutatta be, de a régi klasszikusok hiánya továbbra is ott kísértette a magamfajtákat.
Én úgy gondolom, hogy innentől kezdődött az a bizonyos hanyatlás. Az, hogy új műsorokat hoztak be, még nem is lett volna baj, a vérfrissítésre szükség van, viszont azzal, hogy a jól bevált klasszikusokat levették a műsorról, sok mindenkit elvágtak a gyerekkorától.  

2004. után pár évig még hébe-hóba megtalálhatóak voltak nagyritkán a régi műsorok, de már korántsem volt olyan élvezetes így a tévénézés.

Szerencsére, vagy nem szerencsére,  ahogy teltek az évek, és lett egyre gyengébb a Cartoon Network, úgy kezdtem el nem csak a tévével foglalkozni, így nem éreztem már akkora hiányát ezeknek a műsoroknak, de az kétségtelen, hogy amikor egyszer-egyszer megszólalt Dexter Laboratóriuma, vagy az Ed, Edd, és Eddy főcímdala, rögtön széles mosoly került az arcomra.
Ma már nem nézek tv-t, így ha nosztalgiázni támad kedvem, az internet már tökéletes társam ebben, hiszen minden sorozat minden része megtalálható már a világhálón, ha a tv-ben már nincs is erre lehetőségem.

Balint T.